FÉNYKÖZPONT

Újrahangolás ® Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ

A hagyományos és alternatív pszichológia találkozása – Szolgáltatások és coach képzések

Szellemi – lelki párkapcsolati coach képzés 

A spiritualitás és a pszichológia találkozása…

Kinek szól a tanfolyam?

A képzést egyfelől azoknak ajánljuk, akik

  • tágabb perspektívából szeretnének rálátni a párkapcsolat valódi rejtélyeire, a miértekre és a megoldásokra, azaz szeretnék megérteni az életet, a párkapcsolat értelmét, feladatait, lehetőségeit, és szépségét, és egymást építő, tartalmas párkapcsolatban kívánnak élni,
  • másfelől azoknak ajánljuk, akik ezen a területen szakemberként, párkapcsolati coachként kívánnak segítséget nyújtani a hozzájuk forduló ügyfeleknek.

A párkapcsolati (lélek és szellemi) coach / tanácsadó beszélgetések sorával segíti, támogatja a hozzá fordulókat, a megoldást keresőket, a változásra kész embereket.

Popper Péter ezt mondta:

„A párkapcsolat az emberiségnek a történelem folyamán egy megoldatlan problémája. … ez egy kudarc.”

Müller Pétertől pedig ezt olvashatjuk:

A jelenlegi pszichológia, mely az anyáig és apáig, de legfeljebb csak a méhen belüli emlékekig visszamenve próbál megérteni egy emberi lelket, a felszínen jár…”

parkapcsolati coach

5 tény 2,5 évtized tanácsadói tapasztalatából

  • Ha nincsenek bizonyos ismereteink és modelljeinka párkapcsolatról és a boldog családi együttélésről, tudatosan és tartósan nem tudunk formálódni, és tehetetlenül állunk a kudarcainkkal, akár addig is eljutva, hogy teljesen elutasítjuk azt, hogy nyitottak legyünk a párkapcsolatra. Pedig nem ez lenne a megoldás!
  • Egy párkapcsolati diszharmónia nem tud tartósan helyreállni,továbbá nem tud tartósan örömteli, harmonikus szinten maradni egy életre szólóan csak attól, hogy elsajátítottuk a helyes, tiszteletteljes kommunikációt és ismerjük az együttműködés szabályait. Ez csak a felszín. Egy párkapcsolat „alaphangulatát”, egyensúlyát vagy billegését a lelki és szellemi dolgok rendezettsége illetve rendezetlensége határoz meg.   Nagyon fontos tehát a boldog párkapcsolatot célul tűzőknek illetve a coachoknak, hogy a lehető legtöbb szinten ismerje meg a kapcsolódási síkokat és azok működését, hatását, azaz hogy az alapok (lelki és szellemi szintek) is tiszták és stabilak legyenek. A tartalmas, élvezetes, tartós, boldog párkapcsolati élet alapfeltétele tehát, amire egy család stabil alapjai is épülnek, a párkapcsolat tudatos, tudat alatti és tudat feletti működéseinek ismerete, majd helyes működtetése.
  • Ha a párkapcsolatban élő nem ismeri a párkapcsolat anatómiáját, azaz tudatosan nem sajátította el, hogyan működik egy harmonikus, boldog kapcsolat illetve család és saját családjában nem látta a jó mintát, akkor nem lesz képes azt boldoggá formálni. Ami lesz: patológiásan, azaz „betegesen” működő párkapcsolat– ahogy ezt sokan tapasztalják saját életükben illetve környezetükben is.
  • Ha egy párkapcsolati tanulási folyamat során negligáljuk a Lelket és a Szellemet, azaz ha nem veszünk tudomást az ember több dimenziós létéről (a test, lélek, szellem egységéről), akkor a párkapcsolati ismeretek teljességéről sem tudunk beszélni. Elengedhetetlen a spirituális dolgokat is belevonni, hogy a párkapcsolat mibenlétét a maga teljességében megértsük.
  • Amíg a szülők, nagyszülők, ősök rossz párkapcsolati mintái nincsenek feloldva, és nincsenek jó és új minták a pár tagjának rendszerében, amíg saját karmáikkal bajlódnak különféle életterületeiken és nem oldják fel valamilyen módszerrel, addig minimális az esély arra, hogy a párnak egyéni és párkapcsolati élete, párkapcsolati működései jók lesznek. (Arról nem is beszélve, hogy egy párkapcsolati jó megoldás utódaik életét is befolyásoló – könnyítő folyamatairól is szó van, hiszen amit az egyén és a pár generációsan is megoldott, azokat a terheket már nem kell az utódoknak cipelniük.)

A tréning célja

Alap dolgok tisztánlátása nélkül a párkapcsolati nehézségek csak alig-alig plasztikázhatóak. Cél a párkapcsolat működésének teljes ismerete, A-tól Z-ig.

Továbbá a tréning maximálisan alkalmas arra, hogy a saját párkapcsolatod működését átgondold, formáld, jobbá tedd, ráláss a jelenlegi mechanizmusokra és képes legyél változtatni azokon, hogy a méltó társad megtaláld, vagy a jelenlegi párkapcsolatodat formáld. A változás alapmódszere az Újrahangolás®. Ezzel minden oldható, és a jó minták elsajátíthatók.

Kiknek szól?

Társadalmi szintű problémaként megjelenő, párkapcsolati témával foglalkozó, egyéni, páros, illetve családi problémák megoldásában segíteni kívánók számára indítjuk a foglalkozást, akik saját maguknak illetve családjuknak, barátaiknak, ismerőseiknek vagy tágabb környezetüknek szeretnének segítséget, támogatást nyújtani.

Olyanokat várunk, akik elkötelezettséget éreznek saját megközelítések átformálása kapcsán környezetük felé segítséget, megoldásokat kínálni, akár főállásban – vállalkozásban ezt a tevékenységi formát vinni.

A tanfolyam nem jogosít fel pszichológiai, pszichoterápiai, terápiás, illetve gyógyítói tevékenység végzésére.

A foglalkozás a segítő beszélgetési folyamathoz nyújt ismereteket, melyet sok esetben masszőrök, pedagógusok, egészségügyben dolgozók, mediátorok, illetve egyéb segítői szakmákban tevékenykedők is végeznek.

Hogyan épül fel a tréning?

Ezzel kezd, ha ki szeretnéd próbálni a képzés!

Ezt válaszd, ha az alapokkal szeretnéd kezdeni!

Ezt válaszd, ha a Master képzés érdekel!

Ezt válaszd, ha ki szeretnéd próbálni a képzést!

Felsőfokú önismeret, Eric Berne: Tranzakcióanalízis (TA) (saját élmény, elmélet, gyakorlat) – 2 nap (Nyitott tréning) 

Azoknak is ajánljuk, akik a teljes tanfolyamot nem kívánják elvégezni, ugyanakkor magukat hatékonyan, gyors módszerrel szeretnék megismerni, illetve formálni, életüket helyes mederbe terelni…

A tranzakcióanalízis, mint komplex módszer modelleken keresztül nagyon frappánsan mutatja meg bárki számára, hogy honnan erednek a problémái (múlt), mi a jelen állapot (azaz mi a „diagnózis”, hol tart a változási folyamatában), valamint hogy mit és hogyan kell változtatni ahhoz, hogy az átalakulás megtörténjen (jövőmunka).

tranzakcióanalitikus tréning

A módszert folyamatosan alkalmazzuk a segítői folyamatokban, az ügyfelek legnagyobb örömére és megelégedésére. Így végre ők is megértik, hogyan működtek eddig, és miért pont úgy. Megtanulják hogyan lehet pár hónap alatt teljesen más működésmódra áttérni, ami elvezeti őket az örömhöz, a boldogsághoz, a nyugalomhoz, a bőséghez..

Általában egy-egy ügyféltalálkozáskor 1-2 modellt veszünk át, és nagyon gyors változás tapasztalható az egyéni, a párkapcsolati és gyermeknevelési területeken is, csak hogy a legfontosabbakat emeljük ki.

Ha szakemberként azt kérdeznék tőlem, hogy mi az, amit szerintem minden embernek el kellene sajátítani a pszichológiából, azt mondanám, hogy ez a pár napos ismeret. Használható az élet minden területén, ha valaki kompetens cselekvőként szeretné életét kézbe venni, és nem csak sodortatni akarja magát az élet zavaros vizén.

Sajnos ez az ismeret nem annyira közismert és elterjedt, mint lennie kellene.

Hogyan használható a módszer?

A tranzakcióanalízis modelljeinek ismerete önmagában óriási változást indukál.

Ugyanakkor, ha valaki szakemberként vagy laikusként illeszteni szeretné saját módszeréhez, jelezzük, hogy nagyszerűen katalizál olyan tanácsadói vagy spirituális módszereket is, mint oldásokat, a théta healing ásásait, SVT-t, a kineziológiát, és sok más hasonló módszertani ág eredményeit, amelynek első lépése a magunkba nézés, a problémák meglátása. Az eredmény tehát az lesz, hogy még gyorsabban célt ér mindaz, amit el szeretnél érni az életedben. Módszertan: tesztek, kérdőívek, elmélet, gyakorlat.

  • Sorskönyv és sorskönyvi folyamatok – Milyen hatásokra, milyen szülői programokat felvéve rakja össze a gyermek a földi életútját, és hogyan alkot ebből forgatókönyvet? Mit tegyünk, ha rájövünk, hogy vannak területek, amikor ez a sorskönyv nem jó, hibás, tévútra vezet, nem ezt szeretnénk élni? Mi van, ha egyes területeken a szülői mintákat éljük? Hogyan változtassunk rajta? (A kurzuson ezt átvizsgáljuk, és a változtatás irányát illetve a lépcsőket akár ott meg is határozhatod.)
  • Én-állapotok – Hogyan és milyen érzés- és gondolati világban létezem, élek, viselkedek? Miért pont úgy, és mi ennek a (sajnálatos) következménye életterületeimre, kapcsolataimra? Hogyan változtassak, hogy környezetemmel (párommal, családommal, szüleimmel, gyermekemmel, még ha az kamasz is) harmonikusan kijöjjek?
  • Tranzakciók  – Milyen kommunikációs helyzeteket alkalmazok? Honnan gyökereznek ezek? Milyen eredményre vezetnek? Honnan származnak a veszekedések, egyet nem értések? Mikor van béke? Boldog vagyok-e attól és abban, amit működtetek? Ha nem, miként változtassak? (Ha döntöttél a változás mellett, akár a tanfolyamon helyben meg is csinálhatjuk).
  • Életpozíciók – Jól vagy-e a bőrödben – minden tekintetben? Ha nem, látni fogod, miért nem. A modell bemutatja, hogy kikkel veszed körül magadat, ha bizonyos helyzetben és állapotban vagy. Ha nem komfortos, boldogító és nem egészséges ez számodra, a lelkednek nem okoz ez örömöt, akkor akár a tanfolyamon is hozhatsz egy döntést, hogy mit szeretnél helyette elérni. A módszer pedig megmutatja, mire és hogyan fókuszálj. Az eredmény: garantáltan el fogsz jutni oda, hogy a pozitív változást el is érd akár pár hét alatt.
  • Stroke-ok, mint elismerés (angol szakszó, fordítása nem lehetséges, de tartalma annál inkább lényeges) – Kaptál-e eleget, vagy megsérültél? Hogyan bántak ezzel a szüleid? Ha valamiben hiányod van, akkor az történik, hogy környezetedtől, párodtól ezt fogod „követelni”, ugyanakkor, ha adja, nem tudod befogadni. Tudod-e, hogy vajon miért nem? A párkapcsolati problémák egy része itt is gyökerezik. Akarod-e korrigálni? A modell megmutatja, hogyan lehet. Ez a modell továbbá összefügg önértékeléseddel, önbizalmaddal, amely oly sok ember életében nagyon alacsony és sérült.
  • Játszmák – Minden játszma vége „dráma”, sírás, haragvás, a szereplők sérülnek benne. Mégis miért csinálja az ember, ha magának és másnak fájdalmat okoz vele? Hogyan lehet kijönni belőle? Milyen berögzült szerepek vannak, amelyeket ilyenkor cipel az ember? Ha van benned ilyen szerep, a kurzuson leteheted. Megtanulod, hogy hogyan mászhatsz ki egy játszmából, ha már elkezdődött, de még inkább azt, hogyan hagyd el életedből a sérülések gyűjtését.
  • Gátló parancsok  – 12 ilyen parancs van, óriási jelentőségű ennek ismerete felnőtt létünkben, és a gyerekeinknél is. Mit okoz, ha ezek közül akár egyet is megkaptál szüleidtől?  Általában 5-7 darabot cipelünk, ezért megy nehezen az élet! Hogyan adjuk át gyermekeinknek? Hogyan csináljuk, hogy ne adjuk tovább? Természetesen megtanulod ezek feloldását is.
  • Szülőtől kapott előírások – Ezek alapján „kormányozod életedet”, és adsz „gázt” életed folyamatának, ugyanakkor van néhány felesleges előírás, amely vagy komoly energiát vesz el tőled és / vagy  megakadályoz abban, hogy egyenes úton saját tervezett, vállalt célod felé haladj. Amikor megszületünk, egy meghatározott mennyiségű életenergiát kapunk. Ezt fordíthatjuk magunkra, de odaadhatjuk persze másnak is. (Érdemes ugyanakkor tudni, hogy más is kapott pont elég energiát az életéhez, de élhet úgy is, hogy folyamatosan a másokét halássza el.) Fontos ismeret ez, hogy ne más életét éld vagy valósítsd meg, és hogy ne csak döcögve adj energiát a dolgaidnak. Szülőtől jövő programok ezek, melyeket megváltoztathatsz.
  • Időstrukturálás – Felgyorsult az idő, vajon jól használom-e fel, vagy elfecsérlem? 6 féle időminőségben mehet el az időm. Vajon miért tartózkodok bizonyos időminőségben többet? Van-e ennek haszna számomra, vagy elfecsérelt időminőségek ezek?  Van-e bennem hárítás bizonyos időminőségben, és hogyan jelentkezhet ez életemben?  Ennek megértése vezet ahhoz, hogy jól gazdálkodjunk életünkkel.  Hogyan hasznosíthatom sokkal jobban az időmet? Miért folyik ki időnként a kezemből? Ha nem felel meg a kapott „diagnózis” magadról, a kurzuson elindulhat a változás.
  • Szerződések magammal, másokkal, az élettel… – A szerződések minket segítő eszközök életünk vezetésében. Segít saját magunk menedzselésében, életünk irányításában, kapcsolatainkban. A szerződésekkel képesek vagyunk arra is, hogy meghúzzuk az egészséges határainkat is (lelki életünkhöz ez elengedhetetlen). Védelmet jelent életünk folyamataiban. A jól működő kapcsolatok feltétele ennek tudatos ismerete: van szóbeli, írásbeli, de elsősorban a tudás erről az eszközről az, ami segíti életünk sikeres menedzselését.
  • Konfliktuskezelés – 5 jellemző konfliktuskezelési mód van, amely árulkodik arról is, hogy a személy harmonikusan működteti-e belső dinamikáját vagy sem. Érdemes megismerni, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, továbbá ha a konfliktusok kezelésében diszharmóniát érzékelünk, vagy a konfliktusainkat nem tudjuk jól megoldani. Kulcsot kap ahhoz, miként lehet a megoldási módot eredményessé tenni.

Tranzakcióanalízis tréning / TA

Önismeret felsőfokon - (2 nap)
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. Március 21. és 22.
    (szombat 10-18 és vasárnap 09-17)

Jelentkezés:

Választott időpont:
2020. Március 21-22

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

Ezt is választhatod, ha ki szeretnéd próbálni a képzést!

Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok
(öncoaching, családi coaching, elmélet és gyakorlat) – 2+2 nap (Nyitott tréning)

Szellemi – lelki alapok, öncoaching, elmélet, gyakorlat – Első 2 nap

Azon munkahipotézisre épít, hogy az ember multidimenzionális lény, azaz testből, lélekből és szellemből áll. A jelenkori modern pszichológiának nagy hiánya és egyben problémája is (ezért is éli sajnos válságkorát, hiszen több esetben sem válaszokat, sem módszereket nem tud adni a megoldások keresőinek) – írom ezt klinikai szakpszichológusként, alternatív pszichológusként és felnőtt és gyermek coachként is –, hogy csak a jelen fizikai életünket veszi figyelembe (azaz a megfogantatástól a halálig tart az élet), és sem az igazi múltját, sem a jövőjét (transzcendencia) még csak meg sem említi.

Sajnos ezzel egy olyan helyzetet teremt, hogy az egyéni élet sorskerekéből kiragad mondjuk egy forgásnyit, és igyekszik azt úgy „tálalni”, hogy megszületésünkkor nem volt semmi, halálunk után szintén semmi nem lesz, de igyekezz értelmes és boldog életet élni… de minek is?

Mitől van az, hogy számtalan problémára nincs jelen életbeli magyarázat, sem megoldás? Minek engedjem el a haragomat, az igazságomat, a hatalomvágyamat, önzőségemet és legyek, kedves, szeretetteljes?

Olyan tudatlanságban élhetünk akár, hogy azt sem tudjuk, hogy mitől betegszünk meg, mitől mennek tönkre párkapcsolataink, vagy mitől jönnek komoly anyagi veszteségek.

Kinek szól?

Azoknak ajánljuk a képzést, akik szeretnének tágabb perspektívából rálátni az életre, és / vagy ezen kérdésekre nyitottak, és a megoldásokat – többek között –  innen is szeretnék meríteni.

Azon segítő szakembereknek is ajánljuk, akik új, hatékony, önálló vagy kiegészítő módszerre, új megközelítésre vágynak ügyfeleinek problémák megoldására során. Alapszinten az egyéni elakadásokra fókuszálunk.

 Témák 

  • Teremtés, eredetünk, jövőnk
  • Mi értelme az életnek, merre tartunk?
  • Honnan tudható az, hogy tiszta az egyén kapcsolódása és tiszta az energetikája?
  • Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a problémás testmező? Hogyan jelentkezik ez (testi betegségekben, viselkedésbeli zavarokkal)?
  • Mitől nem működnek az életfeladatok – energia szintű magyarázatok, hibás programok? Elementálok, entitások stb.
  • Életünket, kapcsolatainkat, működéseinket befolyásoló energiák, ezek csoportosítása, kezelése.
  • Gátló programok kivételének gyors technikája.
  • Megoldások – módszerek a fenti problematikákra – végre hatékonyan.
  • Területek, amelyek az elsajátított módszerekkel javíthatók: egyéni elakadások, gyermeknevelés, párkapcsolat, munkahelyi és anyagi gondok, egészség.
  • Módszertan: elmélet, gyakorlat

Az  Újrahangolás® alapfokú tréning az Újrahangolás® konzulens, a Life coach, Párkapcsolati coach, Business Coach, Integratív Gyermek coach, Egységtanos® képzés tanfolyamok első része is, mely önállóan is elvégezhető.

Hozzátartozók, saját gyermek coachingja, elmélet, gyakorlat – Második 2 nap

Cél az, hogy képessé válj saját magad, családod, gyermeked alapvető betegségeit, lelki zavarait kezelni, rendezni, öngyógyítással egészségessé tenni. Fókuszálunk a mindennapi élet alaptörvényeinek megismerésére, hogy magadban, kapcsolataidban (társ, munkahely, család), gyermekeidben a harmóniát, békét meg tudd teremteni.

Megoldásokat fogsz megtalálni akár évek, évtizedek megoldatlan problémáira (magad számára, valamint párkapcsolatnál, gyermekeidnél, családi működésekben, anyagiakban, testi és lelki megakadásokra, betegségekre is).

  • A mentális és lelki egészség alapja (ez szülőként és párkapcsolati témában érintetteknek is elsődlegesen fontos) a jelen és a generációs minták ismerete, felismerése és módosítása. Minden fő életterületet átvizsgálunk és megtanulod a megoldásának, feloldásának módját és új programok elsajátítását. (Életterületek, melyekre a generációk és sorsdöntések rányomták a bélyeget: mentális-lelki egészség, testi betegség / egészség, életszemlélet, párkapcsolatok és egyéb kapcsolatok alakítása, gyermeknevelés, anyagi dolgok).
  • Mélyebben érteni fogod a testi betegségek kialakulásának lelki –  transzcendentális  motívumait, továbbá azon betegségek eredőjét, melyek a szellemi – felsőbbik én szinthez kapcsolódnak. (Ezeket tudja nehezen orvosolni a hagyományos ellátás.). Ismerni fogod a prevenciót, és ha már a környezetedben valaki bekerült a betegségbe, (meg)értéssel, kiegészítő támogatással tudsz neki segíteni. Képessé válsz saját magad öngyógyítással is segíteni, továbbá családod, gyermeked alapvető betegségeit, zavarait kezelni, rendezni, kiegészítő elemként egészségessé tenni. ( Nem helyettesíti az orvosi ellátást!)
  • Áttekintjük az alapkérdéseket: miért vagyok a világon, mi az életfeladatom, munkaterületem, miben és hogyan tudnék boldog lenni, és ezek vonatkozásában az anyagi elakadások áttekintése, megoldásának, oldásának módjai, generációs minták tükrében, az Újrahangolás® módszerével.
  • A gyermeknevelést más perspektívába teszi. Új módszereket, technikákat ad a gyermekek testi–lelki egészségének megőrzéséhez, helyreállításához. Technikát ad a gyermek képességeinek emeléséhez, fejlesztéséhez, valamint az iskolai követelmények során a tudásanyagok hatékony elsajátításához. Képessé válsz gyermeked képességeit magasabb szintre hozni, hogy azok a tanulási eredményekben is megjelenjenek és közben gyereked sokkal könnyebben, örömtelibben tanuljon. (Nem képességfejlesztő foglalkozásokról és szakkörökről hallasz majd itt, nem is közös képességfejlesztési módszerekről…) Ha a gyermek téma éppen nem aktuális (még/már) nálad, saját magad formálását fogod megérteni, és az elsajátított ismereteket alkalmazni.
  • Megismered a párkapcsolat szellemi szintű kapcsolódásának törvényeit. Érteni fogod, honnan eredeztethető a nehéz illetve a jól működő párkapcsolat, fogod tudni ezt változtatni, annak ellenére is, ha a társad nem partner még a változásban, a te szellemi folyamataidra.  Megérted és elsajátítod a párkapcsolat formálásának szelíd módját, lehetőségeit, perspektíváit. Hasznos ismeret ez akkor is, ha van párkapcsolatod, és akkor is, ha még nincs. 

Kinek ajánljuk: 

Azoknak a hétköznapi embereknek, családanyáknak, apukáknak, idősnek, fiatalnak, akik a mindennapi gondoktól lelki és/vagy testi megakadással küzdenek, akár olyannal is, amit a mai lélek illetve orvostudomány még nem teljesen vagy egyáltalán nem tud kezelni, rendezni.

Azoknak is szól a tanfolyam, akik segítő szakmában vannak, vagy természetgyógyászok, és eszköztárukat bővíteni, frissíteni szeretnék.

A tanfolyam az Újrahangolás® konzulens, a Life coach, a Párkapcsolati coach,a  Business Coach, az Integratív Gyermek Coach, az Egységtanos® képzés tanfolyamok része is, mely önállóan is elvégezhető.

Időpontok és jelentkezés

Szellemi – lelki alapok, öncoaching, elmélet, gyakorlat - Első 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Március 28-29
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Jelentkezés az első két napra:

Választott időpont:
Március 28-29

Időpontok és jelentkezés

Hozzátartozók, saját gyermek coachingja, elmélet, gyakorlat - Második 2 nap

  • Február 1-2.

Itt jelentkezz, ha érdekel a második 2 nap

Szellemi – lelki párkapcsolati cocah képzés Basic

1. Modul
Eric Berne: Tranzakcióanalízis (TA)

2. Modul
1. Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok

2. Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban – 3 nap A párkapcsolat szellemi – spirituális – lelki síkjai – a gyakorlati munka tükrében

3. Modul

Párkapcsolati coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 3 nap

11 napos  képzés

Összesen: 369.000 Ft,
melyet ha egyösszegben fizetsz be 50.000 Ft kedvezményt kapsz, azaz 369.000 Ft helyett 314.000 Ft.

Modulonkénti fizetés lehetséges.

Szellemi – lelki alapok,

öncoaching, elmélet, gyakorlat
Első 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Március 28-29
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Jelentkezés az első két napra:

Választott időpont:
Március 28-29

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Hozzátartozók, saját gyermek coachingja,

elmélet, gyakorlat
Második 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Február 1-2.
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Itt jelentkezz, ha érdekel a második 2 nap

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

Szellemi – lelki párkapcsolati cocah képzés Basic

Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban – 3 nap
A párkapcsolat szellemi – spirituális – lelki síkjai – a gyakorlati munka tükrében

Azt a területet járja körül és módosítja személyre szabottan a párkapcsolatot végigelemző, kiveséző, áttisztító, átalakító gyakorlati munka, amelyek

  • egyéni tulajdonságaid, képességeid által vannak blokkolva,
  • öröklött generációs mintáidból, örökölt – „hozott” – sorsod által kaptál,
  • tudattalan folyamataid gátolnak (ez lehet jelen életbeli vagy előző életbeli, hozott információk, lenyomatok).

Ezeknek azért fontos az átalakítása, mert a rezonancia törvénye miatt, ha te kerek egész vagy, a partnered is az lesz, avagy azzá válik, valamint ha benned még nincsenek megoldva jelentős elemek, akkor olyas valakit fogsz bevonzani, akinél szintén sérült az adott terület.

Ha nem két kerek egész ember él együtt vagy találkozikhanem ebben – abban sérültek, akkor az történik, hogy amikor a sérült részek felszínre kerülnek az együtt járás / együttélés során, a kapcsolat előbb-utóbb problémássá válik.

És addig lesz megakadás a párkapcsolat bizonyos területén, amíg az ezt „hordozó” személy, meg nem oldja.

Azt vonzzuk magunkhoz, ami magunkban nincs még megoldva, azaz a másik tükröt mutat.

A foglalkozás során minden sérült elemet képes leszel feltárni és megoldani (vagy ha még marad valamennyi, akkor ennek feloldásához az Újrahangolás® eszközével kiváló módszertant fogsz kapni). Az átmosott, kitisztított új személyiségeddel pedig képes leszel a mostani párkapcsolatodon is alakítani, ha szeretnél.

Tapasztalatok szerint párok úgy tudnak jó szintű, boldog párkapcsolatban élni, ha

  • megvannak a jó párkapcsolati modelljeik (a tanulási fázisban ezeket elsajátítod),
  • lerakta szülei, ősei rossz mintáit (itt lerakhatod),
  • kitisztította jelen és előző életek beszűrődő rossz programjait (itt megteheted),
  • ha megszünteti téves párkapcsolati hitrendszereit (itt felülírod),
  • ha az egyén kész jelen és előző életbeli nem szeretetteljes kapcsolatainak oldására, a megbocsátásra, esetleg karma oldásra (itt gyakorlati módszereket kapsz erre),
  • ha elsajátítja a lelki és szellemi szintű (igen, ilyen is van) konfliktuskezelési módszereket,
  • ha érett személyiséggé válik (ehhez modelleket kapsz, és begyakorolt működéseket).

Témák:

Teremtés, eredetünk, jövőnk a párkapcsolat tükrében.

Mi értelme a párkapcsolatnak?

Honnan eredeztethető a párkapcsolat problémája MÉG, ha nem a jelen életből és nem a szüleinktől?

Párkapcsolati probléma és megoldástérkép szerkesztése  – párkapcsolatot gátló tényezők, illetve megoldást jelentő elemek. 

4 szintű feltáró munka:

Tudatos szint: párkapcsolati minták (és tagadások), modellek, hiedelmek, következtetések jelen életben.

Tudattalan szint: a látható, hallható információk alapján a tudattalanban összegyűjtött téves információk, következtetések, saját és kapcsolati működésminták, párkapcsolati programok feltárása.

Előző életbeli szint: karmák (szerződések, fogadalmak, kötések, stb.), előző életbeli minták, programok, generációs folyamatok feltérképezése.

Energetikai szint: a testmezőben (aurában) és csakrákban tárolt elementálok, entitások, blokkok; kapcsolódás.

Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a blokkolt, nem tiszta testmező egy párkapcsolatban? Miért alakult ki?

A feltárt 4 szint megoldó képlete

Gátló programok, hiedelmek, blokkok stb. kivételének gyors technikája

Megoldások – módszerek a fenti problematikákra – végre hatékonyan

Módszertan: elmélet, gyakorlat

Időpontok és jelentkezés
Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban

91.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. Február 24-25-26.
  • hétfő 09.00-17.00,
    kedd 09.00-16.00,
    szerda 09.00-16.00

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

3. modul:
Párkapcsolati coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 2 nap

Huszonöt éves tapasztalattal és sok- sok tanulmánnyal magam mögött azt tanítom meg, hogy a segítői beszélgetés folyamata hogyan tud a legcélirányosabb lenni, bármilyen életterületen.

Jelszavam mindig az volt, hogy hatékonyan haladjunk ügyfeleinkkel, és fókuszáljunk a gyakorlati megoldásokra, hogy az ügyfelek által kívánt változás mihamarább megtörténjen. Minek is dagonyázzunk, amikor annyi ember vár szakemberre – persze a jóra, a megfelelőre?

Ezen technikai modul után képes leszel párkapcsolati coaching, illetve tanácsadói munkára.

Bárhol végeztél már segítői képzést, tanfolyamot, garantálom, hogy még jobban alkalmassá válsz az egyén – és természetesen magad – életútját modellek segítségével (is) átlátni, módosítani, a hozzád fordulókat hatékonyan segíteni.

Ha eddig csak tanultál, képezted magad, akkor most ideje a gyakorlatban is végre elindulni.

Kinek szól egy párkapcsolati coaching folyamat (azaz ki lehet majd az ügyfeled?)  – ez a módszertan miatt is fontos, tehát hogy mit is tanulhatsz itt pontosan?

Megtanulod azt, mit kezdj egy párral, akik például morcosan érkeznek, mert már odafelé jövet összevesztek, vagy az egyik fél csak a másik unszolására jött el. De azt is elsajátítod, hogy mit tudsz nyújtani akkor, amikor csak a pár egyik tagja jelentkezik be, aki egyedül áll neki két ember kapcsolatát rendezni.

Tehát párokkal is és egyénekkel is képes leszel majd dolgozni. Párban élőkkel és párt keresőkkel is. A módszer elsajátítása lehetővé teszi, hogy akkor is hatása legyen a segítői folyamatnak, ha csak az egyik fél jön el a tanácsadásra.

Továbbá azoknak is tudsz majd segítséget nyújtani, akiknek nincs még párkapcsolata ilyen vagy olyan okok miatt, de szeretnének.

Témák:

  • Ki az ügyfél? Kivel kötünk szerződést? A pár vagy annak egy-egy tagjával?
  • Szerződéskötés módszertana (páros szerződéskötés, egyéni szerződéskötés)
  • Első találkozás – első beszélgetés (célja, tartalma, keretei; függ attól, hogy a pár egyedül jött-e vagy sem, a folyamatot az egyik féllel végezzük csak, vagy a pár együtt akar változtatni, vagy később jön a pár másik tagja is… stb.)
  • A résztvevők motivációinak feltérképezése – Miért jöttek, mit akarnak elérni? Melyek a közös illetve egyéni célok?
  • Vannak-e rejtett célok? Mik lehetnek ezek? Ezek felismerése, kezelése.
  • Párkapcsolati játszmák felismerése az elő találkozáskor. Kezelése.
  • Elvárások a tanácsadóval/tanácsadással szemben. Tanácsadó és ügyfél viszonya.
  • A tanácsadó/segítő identitása.
  • A folyamat tartalma, kerete.
  • Mit jelent a tartalomban levés, illetve a folyamattal való coaching munka az eredményesség tükrében?
  • Párkapcsolati coaching „kellékeinek” elsajátítása
  • Párokkal való munkafolyamatoknál mik az együttműködést akadályozó tényezők tanácsadó/segítő és ügyfél viselkedésében, és hogyan kerülhetjük el ezeket?
  • Tanácsadói/segítői önismeret: Milyen erősségekre van szüksége egy párkapcsolati tanácsadónak/segítőnek? Én, mint párkapcsolati tanácsadó, hol tarok ebben? Hogyan tudom magam alakítani gyorsan, praktikusan, hogy egy párkapcsolati folyamatot kézben tartsak?
  • Tanácsadási alapelvek – a tanácsadó és az ügyfél biztonsága, mint alapkövetelmény

Módszerek: elmélet, sok gyakorlattal

Időpontok és jelentkezés
Párkapcsolati coaching

(tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 2 nap
91.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. április 20-21. (hétfő – kedd 9-től17-ig)

Jelentkezés:

Választott időpont:
április 20-21.

Szellemi – lelki párkapcsolati coach képzés Master az Újrahangolás® módszerével
(A Basic képzést is tartalmazza.)

1. Modul
Eric Berne: Tranzakcióanalízis (TA)

1. Felsőfokú önismeret, Eric Berne: Tranzakcióanalízis (TA) (saját élmény, elmélet, gyakorlat) – 2 nap (Nyitott tréning) 

2. Tranzakcióanalízis (TA) – módszertani gyakorlás – 2 nap

3. Tranzakcióanalízis (TA) gyakorlati vizsga – 1 nap

Párkapcsolati Coach

2. modul
Szellemi–lelki módszertani modul – Újrahangolás® módszertani képzés

1. Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok
(öncoaching, családi coaching, elmélet és gyakorlat)
2+2 nap (Nyitott tréning)

2. Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban – 3 nap A párkapcsolat szellemi – spirituális – lelki síkjai – a gyakorlati munka tükrében

3. Szellemi–lelki folyamatok módszertana és Újrahangolás® felsőfok
(a professzionális szellemi-lelki coaching eszköz elsajátítása,  elmélet és gyakorlat)
2 nap

4. Szellemi–lelki folyamatok módszertanának és az Újrahangolás®-nak vizsga előkészítése
1 nap modulzáró vizsga előkészítő

5. Szellemi–lelki folyamatok módszertana és Újrahangolás® felsőfok
1 nap modulzáró vizsga

3. modul
Coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok

1. Párkapcsolati coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 3 nap

2. Integratív technikák a párkapcsolati coachingnál –elmélet és gyakorat – 2 nap
Párkapcsolati Coach

20 napos  képzés

Összesen: 718.000 Ft

melyet ha egy összegben fizetsz be, 16 % -os kedvezményt kapsz.

Azaz 718.000 Ft helyett  599.000 Ft

Modulonkénti fizetés lehetséges

Oklevél: Szellemi – lelki párkapcsolat tanácsadó és újrahangolás® konzulens, Master
Integratív párkapcsolati coach

1. Modul
1. Felsőfokú önismeret, Eric Berne: Tranzakcióanalízis (TA) (saját élmény, elmélet, gyakorlat) – 2 nap (Nyitott tréning)
 
Azoknak is ajánljuk, akik a teljes tanfolyamot nem kívánják elvégezni, ugyanakkor magukat hatékonyan, gyors módszerrel szeretnék megismerni, illetve formálni, életüket helyes mederbe terelni…

A tranzakcióanalízis, mint komplex módszer modelleken keresztül nagyon frappánsan mutatja meg bárki számára, hogy honnan erednek a problémái (múlt), mi a jelen állapot (azaz mi a „diagnózis”, hol tart a változási folyamatában), valamint hogy mit és hogyan kell változtatni ahhoz, hogy az átalakulás megtörténjen (jövőmunka).

tranzakcióanalitikus tréning

A módszert folyamatosan alkalmazzuk a segítői folyamatokban, az ügyfelek legnagyobb örömére és megelégedésére. Így végre ők is megértik, hogyan működtek eddig, és miért pont úgy. Megtanulják hogyan lehet pár hónap alatt teljesen más működésmódra áttérni, ami elvezeti őket az örömhöz, a boldogsághoz, a nyugalomhoz, a bőséghez..

Általában egy-egy ügyféltalálkozáskor 1-2 modellt veszünk át, és nagyon gyors változás tapasztalható az egyéni, a párkapcsolati és gyermeknevelési területeken is, csak hogy a legfontosabbakat emeljük ki.

Ha szakemberként azt kérdeznék tőlem, hogy mi az, amit szerintem minden embernek el kellene sajátítani a pszichológiából, azt mondanám, hogy ez a pár napos ismeret. Használható az élet minden területén, ha valaki kompetens cselekvőként szeretné életét kézbe venni, és nem csak sodortatni akarja magát az élet zavaros vizén.

Sajnos ez az ismeret nem annyira közismert és elterjedt, mint lennie kellene.

Hogyan használható a módszer?

A tranzakcióanalízis modelljeinek ismerete önmagában óriási változást indukál.

Ugyanakkor, ha valaki szakemberként vagy laikusként illeszteni szeretné saját módszeréhez, jelezzük, hogy nagyszerűen katalizál olyan tanácsadói vagy spirituális módszereket is, mint oldásokat, a théta healing ásásait, SVT-t, a kineziológiát, és sok más hasonló módszertani ág eredményeit, amelynek első lépése a magunkba nézés, a problémák meglátása. Az eredmény tehát az lesz, hogy még gyorsabban célt ér mindaz, amit el szeretnél érni az életedben. Módszertan: tesztek, kérdőívek, elmélet, gyakorlat.

  • Sorskönyv és sorskönyvi folyamatok – Milyen hatásokra, milyen szülői programokat felvéve rakja össze a gyermek a földi életútját, és hogyan alkot ebből forgatókönyvet? Mit tegyünk, ha rájövünk, hogy vannak területek, amikor ez a sorskönyv nem jó, hibás, tévútra vezet, nem ezt szeretnénk élni? Mi van, ha egyes területeken a szülői mintákat éljük? Hogyan változtassunk rajta? (A kurzuson ezt átvizsgáljuk, és a változtatás irányát illetve a lépcsőket akár ott meg is határozhatod.)
  • Én-állapotok – Hogyan és milyen érzés- és gondolati világban létezem, élek, viselkedek? Miért pont úgy, és mi ennek a (sajnálatos) következménye életterületeimre, kapcsolataimra? Hogyan változtassak, hogy környezetemmel (párommal, családommal, szüleimmel, gyermekemmel, még ha az kamasz is) harmonikusan kijöjjek?
  • Tranzakciók  – Milyen kommunikációs helyzeteket alkalmazok? Honnan gyökereznek ezek? Milyen eredményre vezetnek? Honnan származnak a veszekedések, egyet nem értések? Mikor van béke? Boldog vagyok-e attól és abban, amit működtetek? Ha nem, miként változtassak? (Ha döntöttél a változás mellett, akár a tanfolyamon helyben meg is csinálhatjuk).
  • Életpozíciók – Jól vagy-e a bőrödben – minden tekintetben? Ha nem, látni fogod, miért nem. A modell bemutatja, hogy kikkel veszed körül magadat, ha bizonyos helyzetben és állapotban vagy. Ha nem komfortos, boldogító és nem egészséges ez számodra, a lelkednek nem okoz ez örömöt, akkor akár a tanfolyamon is hozhatsz egy döntést, hogy mit szeretnél helyette elérni. A módszer pedig megmutatja, mire és hogyan fókuszálj. Az eredmény: garantáltan el fogsz jutni oda, hogy a pozitív változást el is érd akár pár hét alatt.
  • Stroke-ok, mint elismerés (angol szakszó, fordítása nem lehetséges, de tartalma annál inkább lényeges) – Kaptál-e eleget, vagy megsérültél? Hogyan bántak ezzel a szüleid? Ha valamiben hiányod van, akkor az történik, hogy környezetedtől, párodtól ezt fogod „követelni”, ugyanakkor, ha adja, nem tudod befogadni. Tudod-e, hogy vajon miért nem? A párkapcsolati problémák egy része itt is gyökerezik. Akarod-e korrigálni? A modell megmutatja, hogyan lehet. Ez a modell továbbá összefügg önértékeléseddel, önbizalmaddal, amely oly sok ember életében nagyon alacsony és sérült.
  • Játszmák – Minden játszma vége „dráma”, sírás, haragvás, a szereplők sérülnek benne. Mégis miért csinálja az ember, ha magának és másnak fájdalmat okoz vele? Hogyan lehet kijönni belőle? Milyen berögzült szerepek vannak, amelyeket ilyenkor cipel az ember? Ha van benned ilyen szerep, a kurzuson leteheted. Megtanulod, hogy hogyan mászhatsz ki egy játszmából, ha már elkezdődött, de még inkább azt, hogyan hagyd el életedből a sérülések gyűjtését.
  • Gátló parancsok  – 12 ilyen parancs van, óriási jelentőségű ennek ismerete felnőtt létünkben, és a gyerekeinknél is. Mit okoz, ha ezek közül akár egyet is megkaptál szüleidtől?  Általában 5-7 darabot cipelünk, ezért megy nehezen az élet! Hogyan adjuk át gyermekeinknek? Hogyan csináljuk, hogy ne adjuk tovább? Természetesen megtanulod ezek feloldását is.
  • Szülőtől kapott előírások – Ezek alapján „kormányozod életedet”, és adsz „gázt” életed folyamatának, ugyanakkor van néhány felesleges előírás, amely vagy komoly energiát vesz el tőled és / vagy  megakadályoz abban, hogy egyenes úton saját tervezett, vállalt célod felé haladj. Amikor megszületünk, egy meghatározott mennyiségű életenergiát kapunk. Ezt fordíthatjuk magunkra, de odaadhatjuk persze másnak is. (Érdemes ugyanakkor tudni, hogy más is kapott pont elég energiát az életéhez, de élhet úgy is, hogy folyamatosan a másokét halássza el.) Fontos ismeret ez, hogy ne más életét éld vagy valósítsd meg, és hogy ne csak döcögve adj energiát a dolgaidnak. Szülőtől jövő programok ezek, melyeket megváltoztathatsz.
  • Időstrukturálás – Felgyorsult az idő, vajon jól használom-e fel, vagy elfecsérlem? 6 féle időminőségben mehet el az időm. Vajon miért tartózkodok bizonyos időminőségben többet? Van-e ennek haszna számomra, vagy elfecsérelt időminőségek ezek?  Van-e bennem hárítás bizonyos időminőségben, és hogyan jelentkezhet ez életemben?  Ennek megértése vezet ahhoz, hogy jól gazdálkodjunk életünkkel.  Hogyan hasznosíthatom sokkal jobban az időmet? Miért folyik ki időnként a kezemből? Ha nem felel meg a kapott „diagnózis” magadról, a kurzuson elindulhat a változás.
  • Szerződések magammal, másokkal, az élettel… – A szerződések minket segítő eszközök életünk vezetésében. Segít saját magunk menedzselésében, életünk irányításában, kapcsolatainkban. A szerződésekkel képesek vagyunk arra is, hogy meghúzzuk az egészséges határainkat is (lelki életünkhöz ez elengedhetetlen). Védelmet jelent életünk folyamataiban. A jól működő kapcsolatok feltétele ennek tudatos ismerete: van szóbeli, írásbeli, de elsősorban a tudás erről az eszközről az, ami segíti életünk sikeres menedzselését.
  • Konfliktuskezelés – 5 jellemző konfliktuskezelési mód van, amely árulkodik arról is, hogy a személy harmonikusan működteti-e belső dinamikáját vagy sem. Érdemes megismerni, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, továbbá ha a konfliktusok kezelésében diszharmóniát érzékelünk, vagy a konfliktusainkat nem tudjuk jól megoldani. Kulcsot kap ahhoz, miként lehet a megoldási módot eredményessé tenni.

Tranzakcióanalízis tréning / TA

Önismeret felsőfokon - (2 nap)
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. Március 21. és 22.
    (szombat 10-18 és vasárnap 09-17)

Jelentkezés:

Választott időpont:
2020. Március 21-22

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

1. modul
2. Tranzakcióanalízis (TA) – módszertani gyakorlás – 2 nap

A Life Coach Master képzésen leendő coachként elsajátítod és készségszinten begyakorlod azt, hogy a Tranzakcióanalízist hogyan add át ügyfeleidnek, hogyan illeszd bele a coahing folyamatba, milyen kérdésekre számíthatsz, és mik azok a sarkalatos pontok, melyek a továbblépést jelentik a későbbi tanácsadási folyamatban.

A Tranzakcióanalízist ezalatt elmélyíted, a módszert magadévá teszed.

Tapasztalat szerint az előző 2 napos sajátélményű folyamat itt tovább mélyül, az „aha” élmények erőteljesebbek lesznek, a tanácsadói készségek fejlődésével saját változás folyamata tovább tud gyorsulni.

Ez a rész biztosítja számodra azt, hogy készségszinten tudj ügyfeleiddel bánni már a képzést követően is.

Ezt a részt elvégezheted a második modul tanulásával párhuzamban is.

Időpontok és jelentkezés
2. Tranzakcióanalízis (TA)

Módszertani gyakorlás - 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Február 18-19 (kedd-szerda 9.00-16.00)
  • február 21 és február 28 (péntek 14.00-20.00)

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

1. modul
3. Tranzakcióanalízis (TA) gyakorlati vizsga – 1 nap

Amennyiben Szellemi – lelki integratív coach Master oklevelet szeretnél, szeretnél lenni, köztes vizsgák szükségesek. Ezeket ne a hagyományos szigorú megmérettetéssel fogadd, hanem azzal a törekvéssel állj hozzá, hogy ezzel lezársz egy folyamatot, miközben többször átnézed az anyagot, jól begyakorlod, elmélyíted a tudásod.  

A vizsga célja:

  • az összegzés
  • kérdések átbeszélés
  • további professzionális gyakorlás
  • mélyítés
  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a módszer használatára vonatkozóan
  • a vizsgára való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni
  • a képzési folyamat lezárása

Az egynapos vizsga során bemutatsz pár modellt kétszemélyes gyakorlatban, továbbá bemutatod a módszertani gyakorlás során átbeszélt modelleket bemutató saját kezű dossziédat vagy füzetedet.

Ezt a részt elvégezheted a második modul tanulásával párhuzamban is.

Időpontok és jelentkezés
Tranzakcióanalízis (TA) gyakorlati vizsga

1 nap
30.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Március 13 (péntek 14.00-20.00)

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

A vizsgadíj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

2. modul
Szellemi–lelki módszertani modul – Újrahangolás® módszertani képzés

1. Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok
(öncoaching, családi coaching, elmélet és gyakorlat)
2+2 nap (Nyitott tréning)

__________________________
Szellemi – lelki alapok, öncoaching, elmélet, gyakorlat – Első 2 nap

Azon munkahipotézisre épít, hogy az ember multidimenzionális lény, azaz testből, lélekből és szellemből áll. A jelenkori modern pszichológiának nagy hiánya és egyben problémája is (ezért is éli sajnos válságkorát, hiszen több esetben sem válaszokat, sem módszereket nem tud adni a megoldások keresőinek) – írom ezt klinikai szakpszichológusként, alternatív pszichológusként és felnőtt és gyermek coachként is –, hogy csak a jelen fizikai életünket veszi figyelembe (azaz a megfogantatástól a halálig tart az élet), és sem az igazi múltját, sem a jövőjét (transzcendencia) még csak meg sem említi.

Sajnos ezzel egy olyan helyzetet teremt, hogy az egyéni élet sorskerekéből kiragad mondjuk egy forgásnyit, és igyekszik azt úgy „tálalni”, hogy megszületésünkkor nem volt semmi, halálunk után szintén semmi nem lesz, de igyekezz értelmes és boldog életet élni… de minek is?

Mitől van az, hogy számtalan problémára nincs jelen életbeli magyarázat, sem megoldás? Minek engedjem el a haragomat, az igazságomat, a hatalomvágyamat, önzőségemet és legyek, kedves, szeretetteljes?

Olyan tudatlanságban élhetünk akár, hogy azt sem tudjuk, hogy mitől betegszünk meg, mitől mennek tönkre párkapcsolataink, vagy mitől jönnek komoly anyagi veszteségek.

Kinek szól?

Azoknak ajánljuk a képzést, akik szeretnének tágabb perspektívából rálátni az életre, és / vagy ezen kérdésekre nyitottak, és a megoldásokat – többek között –  innen is szeretnék meríteni.

Azon segítő szakembereknek is ajánljuk, akik új, hatékony, önálló vagy kiegészítő módszerre, új megközelítésre vágynak ügyfeleinek problémák megoldására során. Alapszinten az egyéni elakadásokra fókuszálunk.

 Témák 

  • Teremtés, eredetünk, jövőnk
  • Mi értelme az életnek, merre tartunk?
  • Honnan tudható az, hogy tiszta az egyén kapcsolódása és tiszta az energetikája?
  • Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a problémás testmező? Hogyan jelentkezik ez (testi betegségekben, viselkedésbeli zavarokkal)?
  • Mitől nem működnek az életfeladatok – energia szintű magyarázatok, hibás programok? Elementálok, entitások stb.
  • Életünket, kapcsolatainkat, működéseinket befolyásoló energiák, ezek csoportosítása, kezelése.
  • Gátló programok kivételének gyors technikája.
  • Megoldások – módszerek a fenti problematikákra – végre hatékonyan.
  • Területek, amelyek az elsajátított módszerekkel javíthatók: egyéni elakadások, gyermeknevelés, párkapcsolat, munkahelyi és anyagi gondok, egészség.
  • Módszertan: elmélet, gyakorlat

Az  Újrahangolás® alapfokú tréning az Újrahangolás® konzulens, a Life coach, Párkapcsolati coach, Business Coach, Integratív Gyermek coach, Egységtanos® képzés tanfolyamok első része is, mely önállóan is elvégezhető.

2. modul
1. Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok
(öncoaching, családi coaching, elmélet és gyakorlat)
2+2 nap (Nyitott tréning)

__________________________

Hozzátartozók, saját gyermek coachingja, elmélet, gyakorlat – Második 2 nap

Cél az, hogy képessé válj saját magad, családod, gyermeked alapvető betegségeit, lelki zavarait kezelni, rendezni, öngyógyítással egészségessé tenni. Fókuszálunk a mindennapi élet alaptörvényeinek megismerésére, hogy magadban, kapcsolataidban (társ, munkahely, család), gyermekeidben a harmóniát, békét meg tudd teremteni.

Mindehhez kell egy szellemi módszer, ami átfogóan tud segíteni, ez pedig az Újrahangolás®, Várnai Myrtill pszichológus által létrehozott komplex módszer, magában foglalja a tanítást = értést, modelleket, a tisztítás / oldást, illetve a tiszta kapcsolódást. Jelenleg nincsen más olyan komplex módszer, ami a szellemi világ dolgaiban értést ad, továbbá egyben tisztít, old, rendez, és biztosítja a felsőbbik én tiszta kapcsolódását.

Coach képzésünk a többféle hagyományos integratív elemeken túl az Újrahangolás® eszközére, modelljeivel dolgozik, a lelki – szellemi változáshoz ez egy 8 éve bevált, nagyon jól működő coaching eszköz, ami igazi változást tud eredményezni.

A módszerről bővebben ide kattintva tudsz tájékozódni.

Megoldásokat fogsz megtalálni akár évek, évtizedek megoldatlan problémáira (magad számára, valamint párkapcsolatnál, gyermekeidnél, családi működésekben, anyagiakban, testi és lelki megakadásokra, betegségekre is).

  • A mentális és lelki egészség alapja (ez szülőként és párkapcsolati témában érintetteknek is elsődlegesen fontos) a jelen és a generációs minták ismerete, felismerése és módosítása. Minden fő életterületet átvizsgálunk és megtanulod a megoldásának, feloldásának módját és új programok elsajátítását. (Életterületek, melyekre a generációk és sorsdöntések rányomták a bélyeget: mentális-lelki egészség, testi betegség / egészség, életszemlélet, párkapcsolatok és egyéb kapcsolatok alakítása, gyermeknevelés, anyagi dolgok).
  • Mélyebben érteni fogod a testi betegségek kialakulásának lelki –  transzcendentális  motívumait, továbbá azon betegségek eredőjét, melyek a szellemi – felsőbbik én szinthez kapcsolódnak. (Ezeket tudja nehezen orvosolni a hagyományos ellátás.). Ismerni fogod a prevenciót, és ha már a környezetedben valaki bekerült a betegségbe, (meg)értéssel, kiegészítő támogatással tudsz neki segíteni. Képessé válsz saját magad öngyógyítással is segíteni, továbbá családod, gyermeked alapvető betegségeit, zavarait kezelni, rendezni, kiegészítő elemként egészségessé tenni. ( Nem helyettesíti az orvosi ellátást!)
  • Áttekintjük az alapkérdéseket: miért vagyok a világon, mi az életfeladatom, munkaterületem, miben és hogyan tudnék boldog lenni, és ezek vonatkozásában az anyagi elakadások áttekintése, megoldásának, oldásának módjai, generációs minták tükrében, az Újrahangolás® módszerével.
  • A gyermeknevelést más perspektívába teszi. Új módszereket, technikákat ad a gyermekek testi–lelki egészségének megőrzéséhez, helyreállításához. Technikát ad a gyermek képességeinek emeléséhez, fejlesztéséhez, valamint az iskolai követelmények során a tudásanyagok hatékony elsajátításához. Képessé válsz gyermeked képességeit magasabb szintre hozni, hogy azok a tanulási eredményekben is megjelenjenek és közben gyereked sokkal könnyebben, örömtelibben tanuljon. (Nem képességfejlesztő foglalkozásokról és szakkörökről hallasz majd itt, nem is közös képességfejlesztési módszerekről…) Ha a gyermek téma éppen nem aktuális (még/már) nálad, saját magad formálását fogod megérteni, és az elsajátított ismereteket alkalmazni.
  • Megismered a párkapcsolat szellemi szintű kapcsolódásának törvényeit. Érteni fogod, honnan eredeztethető a nehéz illetve a jól működő párkapcsolat, fogod tudni ezt változtatni, annak ellenére is, ha a társad nem partner még a változásban, a te szellemi folyamataidra.  Megérted és elsajátítod a párkapcsolat formálásának szelíd módját, lehetőségeit, perspektíváit. Hasznos ismeret ez akkor is, ha van párkapcsolatod, és akkor is, ha még nincs. 

Kinek ajánljuk: 

Azoknak a hétköznapi embereknek, családanyáknak, apukáknak, idősnek, fiatalnak, akik a mindennapi gondoktól lelki és/vagy testi megakadással küzdenek, akár olyannal is, amit a mai lélek illetve orvostudomány még nem teljesen vagy egyáltalán nem tud kezelni, rendezni.

Azoknak is szól a tanfolyam, akik segítő szakmában vannak, vagy természetgyógyászok, és eszköztárukat bővíteni, frissíteni szeretnék.

A tanfolyam az Újrahangolás® konzulens, a Life coach, a Párkapcsolati coach,a  Business Coach, az Integratív Gyermek Coach, az Egységtanos® képzés tanfolyamok része is, mely önállóan is elvégezhető.

Időpontok és jelentkezés

Szellemi – lelki alapok, öncoaching, elmélet, gyakorlat - Első 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Március 28-29
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Jelentkezés az első két napra:

Választott időpont:
Március 28-29

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Időpontok és jelentkezés

Hozzátartozók, saját gyermek coachingja, elmélet, gyakorlat - Második 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. február 1 - 2
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Itt jelentkezz, ha érdekel a második 2 nap

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

2. Modul
Szellemi – lelki párkapcsolati coach képzés Mster

2. Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban – 3 nap
A párkapcsolat szellemi – spirituális – lelki síkjai – a gyakorlati munka tükrében

Azt a területet járja körül és módosítja személyre szabottan a párkapcsolatot végigelemző, kiveséző, áttisztító, átalakító gyakorlati munka, amelyek

  • egyéni tulajdonságaid, képességeid által vannak blokkolva,
  • öröklött generációs mintáidból, örökölt – „hozott” – sorsod által kaptál,
  • tudattalan folyamataid gátolnak (ez lehet jelen életbeli vagy előző életbeli, hozott információk, lenyomatok).
Párkapcsolat

Ezeknek azért fontos az átalakítása, mert a rezonancia törvénye miatt, ha te kerek egész vagy, a partnered is az lesz, avagy azzá válik, valamint ha benned még nincsenek megoldva jelentős elemek, akkor olyas valakit fogsz bevonzani, akinél szintén sérült az adott terület.

Ha nem két kerek egész ember él együtt vagy találkozikhanem ebben – abban sérültek, akkor az történik, hogy amikor a sérült részek felszínre kerülnek az együtt járás / együttélés során, a kapcsolat előbb-utóbb problémássá válik.

És addig lesz megakadás a párkapcsolat bizonyos területén, amíg az ezt „hordozó” személy, meg nem oldja.

Azt vonzzuk magunkhoz, ami magunkban nincs még megoldva, azaz a másik tükröt mutat.

A foglalkozás során minden sérült elemet képes leszel feltárni és megoldani (vagy ha még marad valamennyi, akkor ennek feloldásához az Újrahangolás® eszközével kiváló módszertant fogsz kapni). Az átmosott, kitisztított új személyiségeddel pedig képes leszel a mostani párkapcsolatodon is alakítani, ha szeretnél.

Tapasztalatok szerint párok úgy tudnak jó szintű, boldog párkapcsolatban élni, ha

  • megvannak a jó párkapcsolati modelljeik (a tanulási fázisban ezeket elsajátítod),
  • lerakta szülei, ősei rossz mintáit (itt lerakhatod),
  • kitisztította jelen és előző életek beszűrődő rossz programjait (itt megteheted),
  • ha megszünteti téves párkapcsolati hitrendszereit (itt felülírod),
  • ha az egyén kész jelen és előző életbeli nem szeretetteljes kapcsolatainak oldására, a megbocsátásra, esetleg karma oldásra (itt gyakorlati módszereket kapsz erre),
  • ha elsajátítja a lelki és szellemi szintű (igen, ilyen is van) konfliktuskezelési módszereket,
  • ha érett személyiséggé válik (ehhez modelleket kapsz, és begyakorolt működéseket).

Témák:

Teremtés, eredetünk, jövőnk a párkapcsolat tükrében.

Mi értelme a párkapcsolatnak?

Honnan eredeztethető a párkapcsolat problémája MÉG, ha nem a jelen életből és nem a szüleinktől?

Párkapcsolati probléma és megoldástérkép szerkesztése  – párkapcsolatot gátló tényezők, illetve megoldást jelentő elemek. 

4 szintű feltáró munka:

Tudatos szint: párkapcsolati minták (és tagadások), modellek, hiedelmek, következtetések jelen életben.

Tudattalan szint: a látható, hallható információk alapján a tudattalanban összegyűjtött téves információk, következtetések, saját és kapcsolati működésminták, párkapcsolati programok feltárása.

Előző életbeli szint: karmák (szerződések, fogadalmak, kötések, stb.), előző életbeli minták, programok, generációs folyamatok feltérképezése.

Energetikai szint: a testmezőben (aurában) és csakrákban tárolt elementálok, entitások, blokkok; kapcsolódás.

Mit okoz a nem megfelelő kapcsolódás és a blokkolt, nem tiszta testmező egy párkapcsolatban? Miért alakult ki?

A feltárt 4 szint megoldó képlete

Gátló programok, hiedelmek, blokkok stb. kivételének gyors technikája

Megoldások – módszerek a fenti problematikákra – végre hatékonyan

Módszertan: elmélet, gyakorlat

Időpontok és jelentkezés
Párkapcsolati dinamikák a gyakorlatban

91.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. Február 24-25-26.
  • hétfő 09.00-17.00,
    kedd 09.00-16.00,
    szerda 09.00-16.00

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

2. Modul
3. Szellemi–lelki folyamatok módszertana és Újrahangolás® felsőfok
(a professzionális szellemi-lelki coaching eszköz elsajátítása,  elmélet és gyakorlat)
2 nap

A szellemi szintű coach fő módszere az Újrahangolás® (tanítás + elengedés / tisztítás + kapcsolódás). Ebben a gyakorlatorientált részben tudod begyakorolni az Újrahangolás® teljes komplex módszerét és részleteiben az egyes elemeket.  Mindazon területtel fogsz tudni dolgozni ügyfeleidnél, amiket az előző 4 napban megtisztítottál, megtanultál.

Ez a rész tesz képessé arra, hogy teljes segítői folyamatokat láss el egy személy által hozott, megoldásra váró témában.

Akkor ajánlott, ha

  • otthoni és családi körben professzionális szinten akarod végezni a segítést, és mélyíteni szeretnéd tudásod, vagy
  • ha mások professzionális segítőjévé akarsz válnia módszerben, vagy
  • ha professzionális szinten szeretnéd végezni az Újrahangolást®, mint segítő, coaching eszközt
  • vagy ha már praktizálsz, és saját módszeredbe szeretnéd beilleszteni a kezelési eljárást, technikákat

Megtanulod

  • az Újrahangolás® módszerét alkalmazni,
  • az Újrahangolás®-hoz kapcsolódó tanítást átadni,
  • az Újrahangolás®-t professzionálisan használni mások segítésére.

Ez az alapja annak is, hogy Újrahangolás® konzulenssé válj.

(Későbbre vonatkozó információk a módszer használatára vonatkozóan: az Újrahangolás® konzulensi cím használatának feltétele a kapcsolódó vizsga valamint látogatási és szupervíziós gyakorlat.

Az Újrahangolás® szerzőik által védett módszer, a minőségbiztosítás és a módszer tisztaságának fenntartása miatt a következőket szükséges ismerned:

  • Ha az Újrahangolás® módszer nevét, amit alkalmazol munkádban, honlapon, nyomtatott, írott vagy szóbeli formában használni szeretnéd, akkor ehhez akkor tudunk hozzájárulni, ha kéthavonta továbbképzéseken találkozunk, ahol további tanításokat, gyakorlásokat kapsz, valamint magad életére és továbbhaladására vonatkozó tisztítási, oldási folyamatokat.
  • Ez szükséges és elengedhetetlen része annak, hogy a módszer tiszta maradjon, és a brand mint márka, saját javadat, bevételedet, minőségi munkádat és az ügyfelek minőségi ellátását biztosítsa.)

Időpontok és jelentkezés

ÚJRAHANGOLÁS® – felsőfok - 2 nap
69.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Február 15-16.
    (szombat 10.00-18.00, vasárnap 9.00-17.00)

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

2. Modul
4. Szellemi–lelki folyamatok módszertanának és az Újrahangolás®-nak vizsga előkészítése
1 nap modulzáró vizsga előkészítő

Amennyiben Szellemi- lelki Life coach Master szeretnél lenni, egy modulzáró vizsgát szükséges letenned. Erre egy gyakorlati nappal és konzultációval tudsz felkészülni.

1 napos vizsga előkészítő és 1 napos vizsga biztosítja azt, hogy minőségi coach legyél.

A vizsga előkészítő célja:

  • az összegzés,
  • kérdések átbeszélés,
  • további professzionális gyakorlás,
  • mélyítés.

A vizsga célja:

  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a módszer használatára vonatkozóan,
  • a vizsgára való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni,
  • a képzési folyamat lezárása.

Amennyiben az Újrahangolás® módszere megtetszik, lehetőséged nyílik arra is, hogy Újrahangolás® konzulenssé válj, ehhez már csak szupervíziós és hospitálási munkák kellenek. Bővebb felvilágosítást a képzésen kapsz, illetve az Újrahangolás konzulens képzésnél olvashatsz. (Ide kattintva.)

Elegendő tapasztalat után az Újrahangolás® konzulens alkalmassá válhat, illetve jelentkezhet  trénerségre, azaz Újrahangolás® oktató lehet. Ennek feltétele az Újrahangolás® Oktatási, Tanácsadói és Módszertani Központ Újrahangolás® trénerképzésének elvégzése.

Időpontok és jelentkezés

ÚJRAHANGOLÁS® – Vizsgaelőkészítő
1 nap
35.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Február 22 .
    (szombat 10.00-18.00)

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

a vizsga előkészítő teljes díjának elutalásával.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

2. Modul
5. Szellemi–lelki folyamatok módszertana és Újrahangolás® felsőfok
1 nap modulzáró vizsga

A vizsga célja:

  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a szellemi – lelki life coaching  módszerének használatára vonatkozóan
  • a vizsgára való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni
  • a képzési folyamat lezárása

Elegendő tapasztalat után az Újrahangolás® konzulens alkalmassá válhat illetve jelentkezhet  trénerségre, azaz Újrahangolás® oktató lehet. Ennek feltétele az Újrahangolás® Oktatási, tanácsadói és Módszertani Központ Újrahangolás® trénerképzésének elvégzése.

Időpontok és jelentkezés

ÚJRAHANGOLÁS® Vizsga
1 nap
35.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • Február 29 .
    (szombat 10.00-18.00)

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

a vizsga teljes díjának elutalásával.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

3. modul
1. Párkapcsolati coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 2 nap

Huszonöt éves tapasztalattal és sok- sok tanulmánnyal magam mögött azt tanítom meg, hogy a segítői beszélgetés folyamata hogyan tud a legcélirányosabb lenni, bármilyen életterületen.

Jelszavam mindig az volt, hogy hatékonyan haladjunk ügyfeleinkkel, és fókuszáljunk a gyakorlati megoldásokra, hogy az ügyfelek által kívánt változás mihamarább megtörténjen. Minek is dagonyázzunk, amikor annyi ember vár szakemberre – persze a jóra, a megfelelőre?

Ezen technikai modul után képes leszel párkapcsolati coaching, illetve tanácsadói munkára.

Bárhol végeztél már segítői képzést, tanfolyamot, garantálom, hogy még jobban alkalmassá válsz az egyén – és természetesen magad – életútját modellek segítségével (is) átlátni, módosítani, a hozzád fordulókat hatékonyan segíteni.

Ha eddig csak tanultál, képezted magad, akkor most ideje a gyakorlatban is végre elindulni.

Kinek szól egy párkapcsolati coaching folyamat (azaz ki lehet majd az ügyfeled?)  – ez a módszertan miatt is fontos, tehát hogy mit is tanulhatsz itt pontosan?

Megtanulod azt, mit kezdj egy párral, akik például morcosan érkeznek, mert már odafelé jövet összevesztek, vagy az egyik fél csak a másik unszolására jött el. De azt is elsajátítod, hogy mit tudsz nyújtani akkor, amikor csak a pár egyik tagja jelentkezik be, aki egyedül áll neki két ember kapcsolatát rendezni.

Tehát párokkal is és egyénekkel is képes leszel majd dolgozni. Párban élőkkel és párt keresőkkel is. A módszer elsajátítása lehetővé teszi, hogy akkor is hatása legyen a segítői folyamatnak, ha csak az egyik fél jön el a tanácsadásra.

Továbbá azoknak is tudsz majd segítséget nyújtani, akiknek nincs még párkapcsolata ilyen vagy olyan okok miatt, de szeretnének.

Témák:

  • Ki az ügyfél? Kivel kötünk szerződést? A pár vagy annak egy-egy tagjával?
  • Szerződéskötés módszertana (páros szerződéskötés, egyéni szerződéskötés)
  • Első találkozás – első beszélgetés (célja, tartalma, keretei; függ attól, hogy a pár egyedül jött-e vagy sem, a folyamatot az egyik féllel végezzük csak, vagy a pár együtt akar változtatni, vagy később jön a pár másik tagja is… stb.)
  • A résztvevők motivációinak feltérképezése – Miért jöttek, mit akarnak elérni? Melyek a közös illetve egyéni célok?
  • Vannak-e rejtett célok? Mik lehetnek ezek? Ezek felismerése, kezelése.
  • Párkapcsolati játszmák felismerése az elő találkozáskor. Kezelése.
  • Elvárások a tanácsadóval/tanácsadással szemben. Tanácsadó és ügyfél viszonya.
  • A tanácsadó/segítő identitása.
  • A folyamat tartalma, kerete.
  • Mit jelent a tartalomban levés, illetve a folyamattal való coaching munka az eredményesség tükrében?
  • Párkapcsolati coaching „kellékeinek” elsajátítása
  • Párokkal való munkafolyamatoknál mik az együttműködést akadályozó tényezők tanácsadó/segítő és ügyfél viselkedésében, és hogyan kerülhetjük el ezeket?
  • Tanácsadói/segítői önismeret: Milyen erősségekre van szüksége egy párkapcsolati tanácsadónak/segítőnek? Én, mint párkapcsolati tanácsadó, hol tarok ebben? Hogyan tudom magam alakítani gyorsan, praktikusan, hogy egy párkapcsolati folyamatot kézben tartsak?
  • Tanácsadási alapelvek – a tanácsadó és az ügyfél biztonsága, mint alapkövetelmény

Módszerek: elmélet, sok gyakorlattal

Időpontok és jelentkezés
Párkapcsolati coaching

(tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok – 2 nap
91.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. április 20-21. (hétfő – kedd 9-től17-ig)

Jelentkezés:

Választott időpont:
április 20-21.

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

a vizsga teljes díjának elutalásával.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

3. modul
2. Integratív technikák a párkapcsolati coachingnál –elmélet és gyakorat – 2 nap

Megjegyzés:  A képzés elvégzésének feltétele a Szellemi – lelki párkapcsolati coach képzés Basic elvégzése, azaz Tranzakcióanalízis saját élmény , a Szellemi–lelki folyamatok és Újrahangolás® alapok (öncoaching, elmélet és gyakorlat)  valamint a Coaching (tanácsadási) technikák, módszerek, gyakorlatok elvégzése.

A Master oklevél csak akkor adható ki, ha a TA gyakorlat és a TA vizsga is megvan. Ezek később is megszerezhetők.

A modulban azok az eredményesen és hatékonyan alkalmazható módszerek gyakorlati elsajátítása is megtörténik, amelyek személyre szabottan tudnak segíteni az elakadásokban, attól függően, hogy az ügyféllel a matériumban, vagy lelki – szellemi síkokban is lehet dolgozni.

Ha az ügyfél inkább az anyagi világban van, elengedhetetlenül szükségesek olyan alternatív technikák alkalmazása, melyek nemcsak a viselkedési szinten, hanem a lelki szinten is hatnak oly módon, hogy  – bár arról nem beszélünk, hogy mi a szellem és lélek – mégis ezeken a (strukturális) szinteken is létrejön a változás.

A modulban elsajátítható a coaching (tanácsadói) folyamatokban használható gyakorlati gestalt, pszichodráma – monodráma, a szimbólumokkal való dolgozás, vezetett vizualizáció – imagináció – meditáció, a Bach virágterápia szemlélete és módszere, mint folyamatsegítő alkalmazás, NLP, fókuszmódszer – sok– sok gyakorlással.

A cél az, hogy a coach bátran, könnyedén tudjon sokféle módszer között választani, az ügyfele egyéni sajátosságát és problémáját nézve.

Tanácsadási módszerek, eszköztár:

  • gestalt módszer (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • modondráma (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • pszichodráma (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • coaching folyamatok szimbólumokkal (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • vizualizáció – imagináció –vezetett meditációs technika (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • fókuszmódszer (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • relaxációs technikák (elmélet + bemutatás+ gyakorlat)
  • javasolt NLP-s gyakorlatok a coachingban (elmélet + bemutatás+ gyakorlat
  • Bach virágterápia szemlélete, gyakorlati alkalmazása gyorsan, eredményesen

Szellemi – Lelki Life coach Master, Integratív life coach oklevél csak akkor adható ki, ha az össze részegység és a vizsgák megvannak.

Időpontok és jelentkezés
Integratív technikák a párkapcsolati coachingnál

Elmélet és gyakorat - 2 nap
91.000 Ft Ez bruttó ár, számlát adunk, elszámolható.
  • 2020. május
  • A csoport fogja meghatározni mikor.

Jelentkezés:

Ki vezeti:

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
felnőtt és gyermek szakpszichológus, tanácsadó, tréner, szervezetfejlesztő (közgazdász), alternatív pszichológus, csoportterapeuta, coach tanár

Kérdés esetén engem keress vagy nekem írj!

Evelin - Life CoachHorváth Evelin
Coach, Oktatásszervezés

Telefon:
+36 (20) 340 6519
E-mail:
evelin@ujrahangolas.hu

Helyszín:  1013 Budapest (I. kerület), Attila u. 17.

Helyfoglalás:

15.000 Ft regisztrációs díj befizetésével, amely összeg nem visszatéríthető, de másik alkalomra felhasználható vagy másra átruházható ugyanerre a képzésre.

Utalási adatok:

Számlaszám: 50420874-10001095-00000000,
Takarékbank, Fényközpont Kft.

Az utalás során a közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: a jelentkező(k) neve, a tanfolyam(ok) neve (rövidítve is megfelelő).

Jelentkezési határidő:

A jelentkezésről egy visszaigazoló e-mailt kaptok, azonban a korlátozott férőhelyek miatt a részvételt a regisztrációs díj befizetése után tudjuk biztosítani. Amennyiben a tréning indítását megelőző 1-2 hétben láttad meg a hirdetését, és szeretnél még jelentkezni, kérlek, érdeklődj e-mailben vagy telefonon, hogy tudunk-e még számodra helyet biztosítani.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email